Prostituáltként is dolgoztatta a gyermekkorú lányokat

2015. 06. 10., sze - 13:24
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összehangolt akció keretében fogták el a rendőrök H. Lajost Hajdúhadházon.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya személyi szabadság megsértése bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást H. Lajossal szemben.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztályának munkatársai a nyomozókkal közös akciót szerveztek, amelynek eredményeként a 26 éves férfit Hajdúhadházon 2015. június 2-án elfogták és a megyei rendőr-főkapitányságra előállították.

A nyomozók a hajdúhadházi lakost gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amit a Debreceni Járásbíróság 2015. június 4-én elrendelt.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2010 októberében egy 14 éves kislányt, valamint 2013 áprilisában egy szintén 14 éves kislányt bezárt a házába, ahol bántalmazta és közösülésre kényszerítette őket.   H. Lajos a két sértettet többször arra is kényszerítette, hogy prostituáltként dolgozzanak Debrecenben, majd a férfi a pénzt elvette tőlük.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a gyanúsítottal szemben személyi szabadság megsértése bűntett, kerítés bűntett és szexuális visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

Fotók:   Zsaru Magazin, Szabó László


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.