Rablás gyanújával állították elő

2014. 10. 31., p - 15:47
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kapuvári Rendőrkapitányság beosztottjai néhány órán belül előállítottak azt a férfit, aki a gyanú szerint kirabolt egy idős embert Cirákon.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. október 29-én 19 óra 45 perckor egy ciráki férfi tett bejelentést, hogy az egyik községben lakó idős férfit kirabolták.

A kiérkező rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a 83 éves helyi lakos otthonába ismeretlen férfi a hátsó ajtón át jogtalanul bement és a szobában tartózkodó sértettet egy hasábfával és egy késsel bántalmazta, majd végtagjait megkötözte. A magatehetetlen idős férfi lakásából a támadó eltulajdonította készpénzét, majd a lakóházat elhagyta. Az egyenruhások azonnal az elkövető felkutatására indultak és néhány órán belül elfogták és előállították a bűncselekménnyel gyanúsítható F. György helybéli lakost.

A 38 éves férfi ellen a Kapuvári Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.