Rendőrkézen a besurranó

2014. 07. 31., cs - 08:28
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyitott kertkapun és bejárati ajtókon át ment be az ingatlanokba a 47 éves nő, akit a rétsági rendőrök elfogtak, és őrizetbe vettek.

A Rétsági Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást F. Sándorné 47 éves balassagyarmati lakos ellen.

A jelenlegi adatok szerint a gyanúsított 2014. július 30-án 14 óra 45 perc körüli időben   egy tereskei családi ház nyitott ajtaján bement, majd az előszobában található szekrényekben, táskákban, illetve a fogasra felakasztott ruházatban kutatást végzett. A cselekménye közben a nőt a tulajdonos tetten érte, aki ezt követően a helyszínről elmenekült. A bejelentést követően a rendőrök a személyleírás alapján felkutatták, és elfogták F. Sándornét.

Adatok merültek fel arra vonatkozóan, hogy a gyanúsított tegnap Tereskén még egy családi házba, továbbá a napokban Balassagyarmaton és Rétságon további ingatlanokba ment be a nyitott ajtón át, ahonnan arany- és ezüst ékszereket tulajdonított el.

A nyomozók a 47 éves nőt gyanusítottkénti kihallgatását követően őrizetbe vették.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.