Rendőrkézen a dohánybolti rablás elkövetői

2014. 04. 10., cs - 16:00
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök elfogták azt a 28 éves testvérpárt, akik ugyanazt a győri dohányboltot kétszer kirabolták.

A Győri Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki 2014. április 9-én 20 óra 50 perc körüli időben egy Győr, Adyvárosi dohányboltban az eladónőt késsel megfenyegette és a bevétel átadására kényszerítette. A támadó a megszerzett pénzzel elmenekült.

A győri nyomozók az elkövető felderítésére széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek, amelynek eredményeként április 10-én, a déli órákban elfogták a rablás elkövetésével gyanúsítható testvérpárt. K. Csaba gyanúsítotti kihallgatása során beismerte, hogy a bűncselekményt ikertestvérével együtt követték el. A vizsgálat eddigi adatai szerint a dohánybolt sérelmére 2014. március 8-án elkövetett rablás is a terhükre róható.

A rendőrök a házkutatáskor megtalálták és lefoglalták a rablás elkövetésekor viselt ruhát, napszemüveget és a kést.

A Győri Rendőrkapitányság K. Csaba és K. Péter 28 éves, győri lakosokat őrizetbe vette.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.