Rendőrkézen a kiskunfélegyházi dohánybolt kirablói

2013. 09. 20., p - 08:15
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Orosháza külterületén elfogták a járőrök azt a két férfit és egy nőt, akik kirabolták a kiskunfélegyházi dohányboltot.

Mint arról korábban hírt adtunk, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2013. szeptember 12-én 20 óra 53 perckor két ismeretlen személyazonosságú férfi ment be egy helyi dohányboltba. Előzetes szóváltás és figyelmeztetés nélkül az idősebb férfi a pult mögé lépve dulakodni kezdett az eladóval, míg a másik férfi a pénztárgépből kivette a készpénzt, majd mindketten távoztak.

A széleskörű felderítő munkának köszönhetően a rendőrök beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható V. Gellért 23 éves orosházi lakost és társát Gy. Zsigmond 53 éves orosházi férfit.

A szökésben lévő személyek ellen a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság elfogatóparancsot adott ki. A gyanúsítottak egy kölcsönkért autóval jelentek meg a rablás helyszínén, melyet azóta sem szolgáltattak vissza tulajdonosának. Gyanú merült fel arra, hogy a személyek azzal a gépjárművel menekülnek, ezért a rendőrség az autó körözését elrendelte. A nyomozás alatt információ merült fel arra, hogy a körözött autót több megyében is látták, amikor újabb szemtanú, maga az autó tulajdonosa jelezte, hogy látta járművét Orosházán közlekedni.

Az Orosházi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának járőrei 2013. szeptember 19-én 16 óra 05 perckor Orosháza külterületén, a Gádorosi földúton megállították a körözött járművet és elfogták az abban tartózkodó két férfit és egy nőt.

A gyanúsítotti kihallgatások alkalmával kiderült, hogy a három személy több bűncselekmény elkövetését tervelte ki, az első a kiskunfélegyházi rablás volt. A nő az autóban várta a két férfi visszaérkezését a dohányboltból, majd közösen hagyták el a rablás helyszínét.

V. Gellértet és Gy. Zsigmondot, valamint a személygépkocsit vezető V. Gyuláné 58 éves orosházi nőt előállították a rendőrkapitányságra. Mindhárom személyt a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság nyomozói rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság előterjesztést tesz a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelésére a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség felé. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.