Rendőrkézen a marhatolvajok

2014. 10. 31., p - 13:15
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök három férfit fogtak el, akik tiszakeszi külterületéről tulajdonítottak el egy növendék szürkemarha bikát.

Lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen.

A nyomozás adatai szerint 2014. október 25-én éjfél körüli időben két férfi egy - a tiszakeszi gát mellett kipányvázott - szürkemarhát a legelőhelyétől csaknem öt kilométerre elvezette, majd ott levágták. Az elkövetők időközben értesítették harmadik társukat, aki egy autóval a helyszínre ment, a feldarabolt állatot és tettestársait hazavitte, majd a zsákmányolt húst egymás között szétosztották.

A bika tulajdonosa a lopás másnapján kereste az állatot, amelynek maradványait 2014. október 27-én reggel találta meg, így feljelentést tett a rendőrségen.

A nyomozók azonnal megkezdték a tettesek felkutatását, amely estére eredménnyel is járt, hiszen elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki O. István 22 éves, B. Gyula 56 éves és L. Zsolt 34 éves tiszakeszi lakosokat, akik a bűncselekmény elkövetését elismerték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.