Rendőrkézen a rablók

2015. 12. 31., cs - 10:56
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy napon belül elfogták azt a három elkövetőt, akik Ózdon bántalmaztak egy férfit és elvették tőle készpénzét.

Az Ózdi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesekkel szemben. 

A nyomozás adatai szerint 2015. december 29-én 19 óra körüli időben egy ózdi játszótéren három - akkor még - ismeretlen személy bántalmazott egy helyi férfit, majd elvették tőle készpénzét. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A sértett által tett feljelentést követően a rendőrök egy napon belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható L. Olivér 24 éves, G. András 55 éves és K. Géza 29 éves ózdi lakosokat, akiket kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vettek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pénztárcát lopott

Bíróság elé állítást javasolnak a budakeszi rendőrök egy helyi férfi ellen lopás miatt.

 

Rablás után átöltözött

Az Ózdi Rendőrkapitányság három órán belül elfogta, majd kihallgatásuk után őrizetbe vette a rablókat.