Rendszeresen árultak kábítószert

2015. 10. 10., szo - 09:05
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Őrizetben az a három férfi, akik egy józsefvárosi lakás padlásán árultak kábítószert.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat V. József 43 éves, B. István 37 éves és Ny. István 35 éves budapesti lakosokkal szemben kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint V. József és társai 2015 augusztusától egy Budapest VIII., Diószeghy Sámuel utcai lakásban, a lakóház udvarán, valamint annak padlásán kábítószert értékesítettek. A nyomozók 2015. október 8-án 18 óra 40 perckor a lakóépület udvarán elfogták V. Józsefet és Ny. Istvánt, valamint az épület előtt az autójában tartózkodó B. Istvánt. A rendőrök az elfogás során megállapították, hogy a 37 éves férfi ellen a BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer fogyasztás miatt körözést rendelt el. A nyomozók a padláson tartott házkutatás során összesen 26,3 gramm fehér színű kristályos anyagot és annak adagolására szolgáló eszközöket (mérleget, nejlon zacskót), valamint több tízezer forint készpénzt találtak és foglaltak le. A három férfit a rendőrök a helyszínen elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Velük szemben - őrizetbe vételük mellett - a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyúttal előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.