Rosszul döntöttek

2014. 01. 06., h - 12:43
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hét óra alatt azonosította a helyi körzeti megbízott azokat a férfiakat, akik az általuk kivágott fát a vasúti sínre döntötték.

A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást az Edelényi Rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen. A nyomozás adatai szerint 2014. január 5-én 12 óra 10 perckor a Büdöspuszta és Szendrőlád közötti vasútvonalon közlekedő személyvonat neki hajtott egy sínekre dőlt fának. A balesetben személyi sérülés nem történt. Az ütközés ideje alatt az utasok a helyszínről négy férfit látták elszaladni.

 

A helyi körzeti megbízott a jó hely- és személyismeret alapján hét órán belül azonosította azt a négy szendrőládi férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatóak a bűncselekmény elkövetésével. A rendőrök elfogták, majd az Edelényi Rendőrkapitányságra előállították a 27 éves G. Norbertet, a 23 éves R. Imrét, a 21 éves G. Józsefet és a 27 éves K. Attilát, akik beismerték, hogy ők vágták ki azt a fát, ami a vonatsínekre dőlt. A terheltek a gyanúsítotti kihallgatásukon többek között elmondták, hogy a fát átjárónak gondolták a Bódva folyó felett, de rossz irányba dőlt a fa.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.