Rövid idő alatt elfogták

2017. 03. 22., sze - 11:45
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 23 éves férfit rablással gyanúsítják a dunakeszi rendőrök.

 

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya K. Richárd 23 éves dunakeszi lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2017. március 21-én a délelőtti órákban egy dunakeszi buszmegállóban ment oda a sértetthez. A 86 éves asszony füléből kitépte a fülbevalóját, majd a helyszínről elfutott.

 

A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként megállapították, hogy a gyanúsított az ékszert egy zálogházban leadta. Ezt követően néhány órán belül azonosították és dunakeszi lakásában elfogták a 23 éves férfit. Előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozók a zálogházban lefoglalták a sértett füléből kitépett fülbevalót és azt a nőnek visszaadták.  

 

A nyomozó hatóság előterjesztést tesz a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.