Szaxofontolvaj

2015. 06. 29., h - 12:18
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök fél órán belül elfogták azt a férfit, aki egy ózdi étterem elől tulajdonított el egy szaxofont.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság R. Mihály 55 éves ózdi lakos ellen.

A rendőröket 2015. június 28-án 5 óra 30 perckor értesítette egy helyi lakos, hogy a szaxofonját ismeretlen személy ellopta. Elmondása szerint az egyik ózdi étteremben tartott esküvőn mint zenész működött közre, majd a rendezvény végeztével a hangszereit összepakolta, a szaxofonját - telefonjával és lakáskulcsával együtt - annak dobozába tette és azt a bejárati ajtó elé helyezte, de mire visszatért az már nem volt ott.

A járőrök azonnal az étteremhez mentek és a környéket átkutatva egy fél órán belül a helyszín közelében elfogták R. Mihályt, aki egy kézikocsin tolta az általa eltulajdonított hangszert.

A rendőrök R. Mihályt az Ózdi Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte, míg a tőle lefoglalt szaxofont, telefont és lakáskulcsot jogos tulajdonosának visszaszolgáltatták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.