Szomszédjától lopott

2016. 02. 11., cs - 14:13
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Ceglédi Járásbíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Zsarolás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya R. József 32 éves jászkarajenői lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2015. december 29. és 2016. január 16. közötti időben a szomszédjában lakó idős férfi telkének a kerítését kibontotta, majd a drótfonatot és a földbe ásott betonoszlopokat eltulajdonította. A telken lévő melléképületről hullámpalát és tetőléceket bontott le, a tárolóból pedig tűzifát vitt el.   

A 32 éves férfi 2016. január 16-át megelőzően megfenyegette az idős, beteg sértettet. Azt mondta, hogy amennyiben a férfi nem ad neki pénzt, akkor meg fogja verni. Ezt követően a mozgásában korlátozott bácsi zsebéből közel 50 ezer forintot vett ki.

A ceglédi nyomozók a sértett feljelentését követően – a szükséges nyomozási cselekmények elvégzése után – R. Józsefet 2016. február 8-án elfogták, majd előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették.

Az illetékes bíróság 2016. február 10-én elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Ellene a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.