Téglával támadt áldozatára

2016. 12. 02., p - 11:22
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rablás miatt kell felelnie a 21 éves kecskeméti nőnek.

A nyomozás adatai szerint ismeretlen tettes 2016. október 17-én 0 óra 20 perc körül Kecskeméten, a Matkói úton megszólított egy 60 éves asszonyt, majd a pénztárcáját követelte tőle. Mivel a nő nem adta át, az elkövető többször megütötte őt és dulakodás közben próbálta elvenni a tárcát. Az elkövető és áldozata is a földre kerültek, ahol a tettes a helyszínen talált téglával bántalmazta tovább az asszonyt, majd a sértett ellenállását megtörve magához vette a tárcát. Miközben menekült, a sértett utána indult, ezért a készpénz kivétele után eldobta a pénztárcát.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai azonnal megkezdték az ismeretlen elkövető felderítését és beazonosítását. A nyomozás során beszerzett adatok alapján beazonosították a feltételezett elkövetőt, egy 21 éves kecskeméti nőt, aki jelenleg más vagyon elleni bűncselekmény miatt előzetes letartóztatásban van.

 

A rendőrök 2016. december 1-jén rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták T. Ritát, amelynek során beismerte tettét.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.