Tetten érték a betörőket

2017. 04. 29., szo - 20:52
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A békásmegyeri rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy ingatlan kerítését átvágva megpróbálták az ott található vas és rézcsöveket, valamint egyéb fém használati cikkeket ellopni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást folytat lopás kísérlet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. József 50 éves és K. Attila 57 éves budapesti lakosok ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfiak 2017. április 28-án 10 óra körül Budapest III. kerületében egy Ingovány utcai telek kerítését átvágták, majd az ott található fém használati tárgyakat – rézcső, tűzhely, alumínium zuhanykabin – megpróbálták ellopni, azonban az időközben megérkezett sértett megzavarta őket és az értékeket hátrahagyva elmenekültek.

A sértett által adott személyleírás alapján a rendőrök beazonosították K. Józsefet és K. Attilát, akiket a helyszín közelében rövid időn belül elfogtak. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően K. Józsefet a számára kijelölt büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, mivel egy korábban kiszabott jogerős szabadságvesztés letöltését a napokban kellett volna megkezdenie. K. Attila őrizetbevételét követően előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.