Tetten érték a betörőt

2017. 06. 26., h - 09:12
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalaegerszegi rendőrök egy 51 éves kaposvári férfit fogtak el, akit gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vettek.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2017. június 25-én 1 óra 15 perckor érkezett bejelentés, hogy Zalaegerszegen, a Napsugár utcában betörtek egy házba.

A helyszínre érkező rendőrök tetten érték a betörőt, akit elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra. A férfi gyanúsítotti kihallgatásakor elmondta a nyomozóknak, hogy a ruházata átvizsgálása során nála talált parfümöket, ékszereket és készpénzt, egy másik lakásból lopta el, kis idővel korábban.

A zalaegerszegi rendőrök az 51 éves P. Csaba kaposvári lakos ellen - őrizetbe vétele mellett - lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak nyomozást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.