Tévedésből verték meg

2014. 06. 12., cs - 08:07
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eddig két férfit gyanúsítanak a zalai rendőrök.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 41 és egy 53 éves férfi 2014. június 8-án 12 órakor Zalaegerszegen az egykori laktanya terültén bántalmazott egy embert, akiről azt gondolták, hogy a nap folyamán többször autóját  „túráztatva”  elhajtott az utcában. A gyanú szerint a két férfi – eddig még ismeretlen társaival – többször megrúgta és megütötte a férfit, aki a laktanyában lévő szerelőműhelybe menekült. Közben kiderült, hogy a műhelyben szervizeltek egy autót, és az járt zajjal. A férfi a bántalmazás miatt nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

A zalaegerszegi rendőrök a két férfit elfogták és előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták őket ki. Mindketten tagadták a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését, az idősebb gyanúsított nem tett vallomást, a fiatalabb pedig azt mondta, hogy nem vett részt semmilyen verekedésben.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást F. Jenő és F. Gyula zalaegerszegi lakosok és társaik ellen, akiket a rendőrök továbbra is keresnek.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.