Több évig keresték

2017. 06. 07., sze - 16:13
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 41 éves férfit rablás miatt vették őrizetbe a monori rendőrök.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 41 éves férfi ellen.

 

L. István a rendelkezésre álló adatok szerint 2009. március 24-én az éjszakai órákban ment be két társával egy mendei családi házba. Az ott tartózkodó sértetteket lefogták, majd készpénz átadására kényszerítették. A két megfenyegetett személy ennek hatására több mint 1 millió forintot, valamint műszaki cikkeket adott át L. Istvánnak és társainak.

 

A 41 éves férfi két társát a nyomozók a bűncselekmény elkövetése után azonosították. H. István 41 éves gyömrői lakost 2009. március 26-án, L. Szilveszter 31 éves péteri lakost pedig 2010. február 10-én hallgatták ki gyanúsítottként. Az ellenük folytatott eljárást a nyomozó hatóság lezárta, a két férfi jogerős büntetését tölti.

 

Mivel az L. István felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre, ezért 2010. március 17-én elrendelték a körözését. A férfit több mint 7 éve után – Németországban - fogták el 2017. április 25-én, ahol kiadatási őrizetbe került. A monori nyomozók 2017. június 6-án Hegyeshalomnál vették át az osztrák rendőröktől. Előállították a Monori Rendőrkapitányságra, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.