Tolvaj lett a redőnyszerelőből

2014. 08. 19., k - 15:01
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a bajai nyomozók azt a férfit, aki a gyanú szerint redőnyszerelés ürügyével jutott be egy idős bajai nő házába, majd onnan közel 100.000 Forint készpénzt tulajdonított el.

A gyanú szerint 2014. június 17-én késő délután egy férfi jelent meg egy idős bajai nő házánál, hogy a redőnyöket megjavítsa. A 86 éves sértett beengedte lakásába az alkalmi szerelőt, aki egyből munkához is látott. Miközben a redőnyt javította, a férfi kifigyelte, hogy házigazdája hol tárolja pénzét. Egy kis idő elteltével megkérte az asszonyt, hogy menjen ki az utcára és onnan segítsen neki a javításban. Ezen rövid idő alatt, amíg a sértett elhagyta házat, a férfi ellopta a félretett készpénzt, majd a munka végeztével elment.

A személyleírás és a beszerzett adatok alapján a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki B. György 34 éves bajai férfit, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. Vele szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Bajai Rendőrkapitányságon. Az ügy vizsgálata a napokban fejeződött be, a keletkezett iratokat a rendőrök bíróság elé állítási javaslattal adják át a Bajai Járási Ügyészségre.  

        

Az esettel kapcsolatban is felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy idegen személyt ne engedjenek be otthonaikba. Lehetőség szerint lakásukban ne tartsanak nagyobb összegű készpénzt. Az ingatlanban tárolt értékek helyét idegen személy előtt sose mutassák meg,  és ne hagyják őket egyedül. Ezen tanácsokra kérjük, hívják fel időskorú rokonaik, ismerőseik figyelmét is!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.