Újabb gyanúsítottak a kecskeméti kábítószeres ügyben

2013. 08. 09., p - 14:37
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kecskeméti, egy szabadszállási, egy kiskunfélegyházi, valamint egy ceglédi lakos is előzetes letartóztatásban.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyamatban lévő eljárásban 2013. augusztus 7-én őrizetbe vette T. Tibor 37 éves szabadszállási, P. Sándor 24 éve kecskeméti, F. Róbert 37 éves kiskunfélegyházi, valamint U. Róbert 45 éves ceglédi lakosokat.

 

A férfiak a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2013. évben Kecskemét és Cegléd területén anyagi ellenszolgáltatás fejében rendszeresen értékesítettek kábítószert, illetve pszichoaktív anyagokat.

 

A gyanúsítottak lakhelyén tartott házkutatás alkalmával a nyomozók többek között 1908 gramm kábítószergyanús növényi anyagmaradványt, 20 db növényi magot, 71 gramm kábítószer gyanús port, 7 gramm barna színű port, - amely az elvégezett gyorsteszt alapján heroin - mobiltelefonokat, digitális mérlegeket, valamint 2 tő, feltehetően Cannabis Indica növényt foglaltak le.

 

Az ügyben lefoglalt kábítószergyanús anyagokat igazságügyi szakértő vizsgálja.

 

A férfiakat őrizete vételük mellett gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. A Kecskeméti Járásbíróság 2013. augusztus 9-én elrendelte a személyek előzetes letartoztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.