Vadász és körzeti megbízott közös munkájának eredménye

2014. 04. 19., szo - 07:40
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vadász és a körzeti megbízottak rendszeres kapcsolattartásának köszönhetően két férfi is rendőrkézre került Vésénél.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság eljárást indított 2014. április 17-én orvvadászat bűntett és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy iharosi és egy iharosberényi lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. április 17-én 20 óra körüli időben az Inke és Vése közötti 61-es számú főúton két férfi megállt személygépjárművel, majd egy lövést adtak le az erdei területen lévő vadakra, mely alkalmával egy gímszarvas borjút lőttek ki. A vadat kizsigerelték, szállításra előkészítették, de azt eltulajdonítani már nem tudták. Tettüket egy inkei vadász észlelte, azonnal felvette a kapcsolatot Szabó András rendőr törzsőrmester helyi körzeti megbízottal, akinek jelzése alapján a szolgálatban lévő körzeti megbízottak haladéktalanul a helyszínre érkeztek.

Hajdú Roland rendőr törzszászlós és Hodocsek Béla rendőr törzszászlós a járművet és a két férfit Vésén ellenőrizték. Az autó átvizsgálása során előkerült a gépjármű csomagtartójából egy tokban tartott vadász lőfegyver, valamint találtak csontfűrészt, vadásztőrt, nylonzsákokat és egy pár munkáskesztyűt.

A 49 éves F. Jánost és a 41 éves N. Józsefet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogták és előállították a Csurgói Rendőrőrsre, ahol mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrök segítségére lévő vadász vadászkutyájával a kilőtt vadat is megtalálta, melynek értéke több százezer forint.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.