Vádemelési javaslat az ivádi emberölés gyanúsítottja ellen

2015. 11. 25., sze - 09:05
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Heves megyei nyomozók befejezték az eljárást.

Mint ahogy arról többször hírt adtunk, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, mert egy 18 éves lány holttestét találták meg Ivád külterületén 2015. március 6-án 8 óra 30 perckor, akinek halálát idegenkezűség okozta.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozócsoportot állított fel a súlyos bűncselekmény elkövetőjének azonosítása érdekében. 

K. Zsolt 38 éves salgótarjáni lakost a nyomozók a Készenléti Rendőrség speciális egységeinek segítségével 2015. április 2-án 10 óra előtt néhány perccel elfogták Nagybátony közelében, amint személyautójával közlekedett.

Az eljárásban közel 100 főt hallgattak ki a nyomozók tanúként, valamint 424 nyomot és bűnjelet rögzítettek illetve foglaltak le.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a büntetőeljárást befejezte és a megközelítőleg 5000 oldalas nyomozati iratokat vádemelési javaslattal a napokban megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.