Vascsővel végzett a feleségével

2015. 01. 17., szo - 17:20
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vette a rendőrség azt a 76 éves halmaji férfit, aki veszekedést követően egy több mint félméteres vascsővel verte halálra feleségét.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. január 16-án 23 óra 30 perc körüli időben érkezett bejelentés arról, hogy egy halmaji családi ház bejárati lépcsőjén holtan találták az ott lakó 73 éves idős asszonyt.

Az elvégzett helyszíni szemle adatai alapján az elhaltat bántalmazták, aki bűncselekmény áldozata lett.

Az adatgyűjtések és tanúkihallgatások során az idős nővel együtt élő férje fél napon át kitartott azon állítása mellett, miszerint nincs tudomása arról, hogy felesége milyen körülmények között veszítette életét. A férfi végül ellentmondásba keveredett, amikor a nyomozók a ház fészerének tetején megtalálták az elkövetés eszközét, az által oda rejtett, 60 centiméter hosszú vascsövet.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárásban bűnügyi őrizetbe vette - az elé tárt bizonyítékok hatására beismerő vallomást tett - halmaji, 76 éves B. Józsefet és az illetékes megyei főügyészségen előterjesztést tesz előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.