Vasútállomáson rabolt

2016. 02. 05., p - 05:16
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a fiatalkorú gyanúsítottat.

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy fiatalkorú ceglédi fiú ellen, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2016. január 30-án 16 óra 15 perc körüli időben a ceglédi vasútállomáson ment oda egy fiúhoz, akitől pénzt kért.

A sértett néhány száz forintot adott át a 14 éves gyanúsítottnak, aki ezt követően az egyik szerelvényhez sétáló fiatal után ment, követte és folyamatosan pénzt követelt tőle.

A fiatalban a folyamatos nyomásgyakorlás miatt félelem alakult ki, ezért további pénzösszeget adott át a gyanúsítottnak, aki a vonatra is felszállt a fiúval és ott elvette tőle a mobiltelefonját.

A ceglédi rendőrök az adatgyűjtés eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalkorút, azonban a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre, ezért elrendelték a körözését.

A 14 éves fiú 2016. február 2-án önként jelentkezett a Ceglédi Rendőrkapitányságon, ahol a nyomozók elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2016. február 4-én előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottat.

A rendőrök a sértettől elvett telefont egy zálogházban megtalálták és lefoglalták.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.