Végzetes vita

2017. 02. 25., szo - 04:31
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vették a miskolci rendőrök azt a férfit, aki olyan súlyosan bántalmazta barátnőjét, hogy az asszony belehalt sérüléseibe.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást G. Tibor 53 éves helyi lakossal szemben.

A gyanúsított 2017. február 24-én virradóra Miskolcon, a Kiserenyő-völgyben egy vita során olyan súlyosan bántalmazta 51 éves barátnőjét, hogy a nő belehalt sérüléseibe.

A nyomozók azonosították, majd 2017. február 24-én a kora délutáni órákban az ellene kibocsátott elfogatóparancs után egy órával elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható G. Tibort.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi őrizetbe vett gyanúsítottal szemben előterjesztéssel él előzetes letartóztatásának indítványozására is az ügyészségen. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.