Vittek mindent

2014. 09. 16., k - 11:55
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a három férfit, akik több hajdúhadházi lakásba is betörtek. A bíróság elrendelte két terhelt előzetes letartóztatását.

A Hajdúhadházi Rendőrkaptányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást három helyi lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. szeptember 7-én 12 óra körüli időben egy hajdúhadházi lakos telefonon tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy ismeretlenek betörtek a tulajdonában lévő lakatlan házba, ahonnan ruhaneműket és más értéktárgyakat tulajdonítottak el.

A nyomozók a beszerzett információk alapján, bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt 2014. szeptember 11-én elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a 22 éves R. Zsoltot, a 21 éves A. Krisztiánt és a 20 éves K. Dánielt.

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a terhelteket, akik a megalapozott gyanú szerint 2014 áprilisától hajdúhadházon több lakásba is betörtek, ahonnan tyúkokat, elektronikai eszközöket és más értéktárgyakat loptak el.

A nyomozóhatóság kezdeményezésére a Debreceni Járásbíróság 2014. szeptember 14-én elrendelte K. Dániel és R. Zsolt előzetes letartóztatását, míg harmadik társuk szabadlábon védekezhet.

A rendőrök a gyanúsítottaknál tartott házkutatás során megtalálták az eltulajdonított értékeket, melyeket visszaadtak a sértetteknek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

80 elfogás

Egy férfi a tűzhely mögé bújt a rendőrök elől, őt is megtalálták – pedig nem is körözték. Célkörözési akciókat tartottak Budapesten.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.