Zsarolt – videóval

2016. 05. 26., cs - 13:47
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök őrizetbe vettek egy debreceni férfit.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást R. Sándorral szemben.

A nyomozás adatai szerint 2016. május 19-én egy ismeretlen férfi, aki magát a fogyasztóvédelemi hatóság munkatárásának adta ki, azzal fenyegetett meg egy masszőrként dolgozó nőt Debrecenben, hogy ha nem fizet 20.000 forintot, akkor többszázezer forintos bírságra számíthat, mert nem nyújtott megfelelő szolgáltatást. A férfi azt mondta a nőnek, hogy a pénzt a Füredi úton található bevásárlóközpontban adja át egy általa meghatározott férfinak. A sértett még aznap megjelent az üzletközpontban, ahol a pénz átadásánál megjelent a zsaroló is. Amikor a férfi észrevette, hogy a nő bejelentést tett a rendőrségre, kiugrott egy első emeleti ablakon és elmenekült a helyszínről.

A hajdú-bihari nyomozók a beszerzett információk alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható R. Sándort, akit 2016. május 26-án debreceni otthonában elfogtak és a megyei rendőr-főkapitányságra előállítottak. A nyomozók a 41 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.