Zseblopás és kifosztás Budapesten

2014. 09. 29., h - 18:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Zseblopási Alosztályának munkatársai hetente több alkalommal fognak el zsebtolvajokat.

A rendelkezésre álló statisztikai adatok szerint a tavalyi év azonos időszakához képest 2014 januárja és júliusa közötti időszakban a nyomozások eredményessége a zseblopások tekintetében nőtt, a regisztrált zseblopások elkövetésének száma pedig csökkent Budapesten.

 

A nyomozók folyamatosan értékelik és elemzik a bűncselekményekre vonatkozó adatokat, amelyek alapján különböző akciókat szerveznek. A bűnügyileg fertőzött területeken állandó rendőri jelenléttel igyekeznek megelőzni a bűncselekmények elkövetését. A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Zseblopási Alosztályának munkatársai hetente több alkalommal fognak el zseblopással, vagy kifosztással gyanúsítható elkövetőket.

 

Az elmúlt hétvégén kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt három férfit fogtak el a nyomozók, akik a gyanú szerint a 4-es illetve a 6-os viszonylatszámú villamosokon alvó sértettek értékeit lopták el. Mindhárom férfi egyedül ,,dolgozott", valamennyi cselekményt a Zseblopási Alosztály nyomozói észlelték. A rendőrök a BRFK II. kerületi Rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a budapesti férfiakat. M. Antalt, K. Ottót és Cs. Dénest őrizetbe vették és előterjesztést tettek a férfiak előzetes letartóztatásának indítványozására.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a fent említett bűncselekmények felszámolására, azonban a megelőzésében mi magunk is sokat tehetünk.

Az iskola kezdetével többen utaznak a tömegközlekedési eszközökön, növekszik a forgalom a fővárosban. A bűnelkövetők ezt kihasználják és főként Budapest belső kerületeiben, a tömegközlekedési eszközökön, aluljárók lépcsőin, a turisztikailag frekventált területeken és a vendéglátóhelyek környékén megszabadítják a figyelmetlen vagy éppen alvó sértetteket értékeiktől.

 

Mire figyeljünk oda, hogy ne legyünk áldozatok?

 

- Különböző helyeken tartsuk értékeinket!

- Ne legyen nálunk minden igazolvány, okirat, csak ami szükséges!

- Ne legyen nálunk egyszerre nagyobb összegű készpénz!

- Bankkártya mellett ne legyen pin kód!

- A pénztárcát, a telefont ne a táskánk külső zipzáras vagy patentos zsebében hordjuk, hanem valamelyik belső zsebében!

- A táskát a buszokon, villamosokon közlekedve magunk vegyük magunk elé!

- Legyünk tudatosak, figyeljünk a zsebekben lévő iratokra, értékekre, azok meglétét utazás közben ellenőrizzük!

- Bevásárlás esetén jövet-menet ne tartsuk szem előtt a pénztárcát!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.