Zuglóban és Kispesten raboltak - videóval

2015. 11. 04., sze - 11:56
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrség elfogta azt a két férfit, akik mobiltelefonokat raboltak el nőktől Budapest több kerületében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztály nyomozást folytat N. Róbert 23 éves, valamint G. László 39 éves budapesti lakossal szemben rablás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 23 éves férfi 2015. október 23-án 15 óra 10 perc körüli időben a Budapest XIV. kerület egyik buszmegállójában megkérdezte a sértettől a pontos időt. Amikor a nő elővette a telefonját, N. Róbert egy hirtelen mozdulattal kitépte a kezéből. Ezt követően egy rávárakozó autóba beült, és társával elhajtottak a helyszínről.

A két férfi 2015. október 28-án egy nap alatt három alkalommal hasonló módszerrel rabolt ki nőket Budapest XIV. és XIX. kerületében. A délutáni órákban a fiatalabb férfi a sértetteket minden előzetes szóváltás nélkül először megütötte, majd kezükből kitépte a telefonjukat, majd egy G. László által vezetett autó jobb első ülésébe szállva elmenekült a helyszínről. Az esti órákban egy zuglói buszmegállóban N. Róbert odalépett egy nőhöz, és szó nélkül elvette a kezéből annak készülékét. A sértett megpróbált a férfi ruhájába kapaszkodni, ezáltal visszatartani, de ő elsodorta a nőt. Miután beszállt az autóba, áthajtottak a földön fekvő sértett lábán.

N. Róbert és G. László azonosítását követően 2015. november 2-án 11 óra 15 perckor a BRFK Rablási Osztály munkatársai a Budapest VII., Kazinczy utcában felfigyeltek a bűncselekmények elkövetésekor használt személygépjárműre, majd igazoltatták a benne ülő férfit. N. Róbertet a rendőrök elfogták. Társa, G. László 2015. november 3-án 14 óra körüli időben feladta magát a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően mindkét férfit őrizetbe vették.

Velük szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztálya folytatja le, egyúttal előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.