Nyomravezetői díj - Reward money

2014. 11. 26., sze - 12:11
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 09000/218/2014 bűnügyi számon nyomozást folytat emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, Debrecenben 2014. július 21-én 17 óra körüli időben egy Poroszlay utcai társasház egyik lakásában találtak rá egy 22 éves férfi holttestére. A sértett halálát az orvosszakértői vélemény szerint idegenkezűség okozta. 

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban érdemleges adattal, információval rendelkezik, hívja a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámot,  illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (hétfőtől-csütörtökig: 8 órától -16 óráig, pénteken: 8 órától -13 óráig), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

 

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 2.000.000 forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére intézkedéseket tesz. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja.

 

              *****************************************************************

 

 

Reward money

 

The Criminal Investigation Division of the Hajdú-Bihar County Police Headquarters is conducting an investigation in a homicide case (# 09000/218/014) against unknown perpetrator.

 

As previously reported in media, at around 17:00 on 21 July 2014, the corpse of a 22 years old male was discovered in Debrecen in a flat of an apartment house at Poroszlay street. According to the report of the medical expert, his death was related to violence.

 

The Hajdú-Bihar County Police asks anyone in possession of reportable information to call the telephone number +36 52 457 040 (available 24/7) or if wishing to remain anonymous, to make a report at the ’Phone Witness line’ by dialling +36 80 555 111 (free of charge) that is available between 08:00 and 16:00 from Monday to Thursday and between 08:00 and 13:00 on Friday. You can also dial the ordinary 107 or 112 numbers. All reports are kept confidential by the police.

 

In accordance with his power appearing in Act XXXIV of 1994 on the Police, the Head of the Hajdú-Bihar County Police Headquarters is hereby offering a

 

reward money of HUF 2.000.000

 

to anyone providing concrete information on the case.

 

The mentioned reward is to be paid to anyone providing accurate information, based on which the perpetrator can be identified and the suspicion of his guilt could become well-founded, if such information is provided during the proceeding. If necessary, the proceeding authority may take measures to protect the witness. The identity of the person providing information is kept confidential by the police.

 

The Hajdú-Bihar Police Headquarters reserves the right to revoke its reward offer.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.