Keressük Szőke Lászlónét!

2016. 06. 25., szo - 18:58
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunhalasi rendőrök a lakosság segítségét kérik a néni eltűnése ügyében.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság a 03060/4224/2016. általános számon körözési eljárást folytat Szőke Lászlóné 81 éves kiskunhalasi lakos eltűnése ügyében.

 

A néni 2016 június 24-én 18 óra körül a kiskunhalasi kórházból ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról, a bevezetett rendőri intézkedések ezidáig nem vezetettek eredményre.

 

Az eltűnt körülbelül 160 centiméter magas, vékony testalkatú. Haja rövid, ősz.

Eltűnésekkor kék ruhát viselt, barna táskáját magával vitte.

 

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható nő jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-300-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán vagy a 107, illetve 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.