Késélezőknek adták ki magukat

2017. 06. 19., h - 15:48
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök keresik azt a két férfit, akik Pesterzsébeten pénzt loptak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága 01200/982/2017. bűnügyi számon nyomozást folytat lopás vétség miatt ismeretlen tettesek ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint két férfi 2017. május 22-én 10 óra körül becsengetett egy Budapest XX., Kiss Ernő utcai családi házba, ahonnan egy idős asszony ment ki hozzájuk. A két elkövető közölte a sértettel, hogy kést élezni jöttek, majd az egyik férfivel bement a házába, ahol több tízezer forint készpénzt adott át az idős asszony, de ezt a férfi kevesellte. A nő ezután bement a szobába pénzért és mire visszatért a férfi már nem volt ott.

A bűncselekménnyel összefüggésben a rendőrök keresik a grafikán szereplő férfit és ismeretlen társát.

A grafikán látható férfi 50 év körüli, körülbelül 165 centiméter magas, sötét hajú. A bűncselekmény elkövetésekor kék munkaruhát viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a grafikán látható férfit és társát felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel, valamint a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őrizetben a rabló

Egy férfi telefonját vette el egy 19 éves férfi, akit a bátonyterenyei rendőrök őrizetbe vettek.

 

Őrizetben az ékszerbolti tolvaj

Siófokon fogták el a rendőrök azt az üllési férfit, aki 2017 novemberében több aranyláncot lopott el egy szegedi ékszerüzletből.

 

Nem adott elsőbbséget, balesetet okozott

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vádemelést javasol egy helybéli nővel szemben, aki járműjével nem adott elsőbbséget egy kerékpárosnak és elsodorta. A biciklis súlyosan sérült.