A Budapesti Rendőr-főkapitányság továbbra is keresi a képeken látható személyeket, akik 2015. szeptember 4-én 19 óra és 23 óra közötti időben, a Magyarország-Románia labdarúgó mérkőzés idején garázdálkodtak.
A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A rendőrség az állampolgárok segítségét kéri.
A férfi előzetes szóváltást követően megszúrta a sértettet, majd elmenekült a helyszínről.
A fővárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik a budapesti fiú eltűnése ügyében.
A nógrádi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Szentei Rendőrkapitányság kéri, hogy jelentkezzen az a sértett, akiknek kerékpárját 2016. március 23-át megelőzően lopták el a városban.
Három férfit és egy nőt keresnek a hajdúnánási rendőrök.
A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a lakosság segítségét kéri.
A Karcagi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 16030/996/2016. bűnügyi számon nyomozást folytat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Ismeretlen férfiak loptak több tízezer forintot egy terézvárosi üzletből.
Ismeretlen férfi egy alvó sértett nadrágzsebét kivágva lopta el pénzét.
A Győri Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
A rendőrök arra kérik az állampolgárokat, akik látták a Debrecenben, az utcán szeméremsértő módon magát mutogató férfit, hogy segítsék a nyomozást.
A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Az érdi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen tettes azonosításához.
A rendőrök keresik azt az ismeretlen férfit, aki előzetes szóváltást követően megütött és többször megrúgott egy férfit az egyik erzsébetvárosi szórakozóhelyen.
Amikor a pénzváltó felfigyelt, hogy az okmány hamis, az ismeretlen férfi elmenekült a helyszínről. A rendőrök keresik.
A terézvárosi rendőrök keresnek egy nőt, aki egy kávézóban lopott.
Az Esztergomi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Egy VI. kerületi pénzváltó alkalmazottja figyelt fel a hamis okmányra, a két férfi hátrahagyva azt elmenekült a helyszínről. A rendőrök keresik a két ismeretlen férfit.
A terézvárosi rendőrök keresik az ismeretlen férfit.
Műanyag vezetőoszlopokat rongáltak meg Karancsság külterületén.
A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Egy kőbányai bevásárlóközpont üzletéből lopott egy ismeretlen férfi, a rendőrök keresik.
Az ismeretlen férfi egy kislány kezéből csavarta ki a mobiltelefonját, keresik a rendőrök.
A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Tatai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.

Oldalak