Táskatolvajt keresünk - grafikával

2017. 04. 28., p - 18:21
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága a 01100/731/2017. bűnügyi számon indított nyomozást lopás vétség gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint két férfi 2017. március 19-én 23 óra 00 perckor Budapest X., Kőbányai út – Pongrác út kereszteződésénél lévő villamos megállóban a sértett táskáját eltulajdonította, benne értékeivel és okmányaival.

Az elkövetők 20 év körüli, vékony testalkatú férfiak. Egyikőjük 170 centiméter magas, sötét színű dzsekit viselt, róla grafika áll rendelkezésre.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a grafikán látható személyt felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 ”Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.