24 millió forint értékű csempészcigarettával borult fel

2014. 08. 26., k - 15:17
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A menekülő jármű vezetőjét a rendőrök elfogták és átadták a NAV munkatársainak.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Csengeri Határrendészeti Kirendeltségének járőrei egy államhatár felől érkező magyar rendszámú mikrobuszt akartak ellenőrizni Tisztaberek községben 2014. augusztus 25-én 1 óra 30 perc körüli időben. A jármű tovább hajtott, majd miközben Gacsály és Kisnamény az útról lehajtva próbált elmenekülni, a sötétben egy mezőgazdasági tárcsának ütközve az oldalára borult. Az egyenruhások a járműben 29.961 doboz zárjegy nélküli, mintegy 24 millió forint értékű cigarettát találtak. A kisbusz vezetőjéhez a rendőrök mentőt hívtak, kórházi kivizsgálását követően pedig előállították a határrendészeti kirendeltségre. A további eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folytatja.

(A lenti képeken a baleset helyszíne, illetve a már lefoglalt jármű és cigaretta.)


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.