Őrizetben az embercsempész - Fotókkal, videóval

2016. 02. 04., cs - 05:10
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást Z. P. 42 éves szerb állampolgár ellen.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei 2016. február 3-án 6 óra 22 perckor az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán egy elhagyott személygépjárművet észleltek, majd a helyszín közelében egy külföldi állampolgárt fogtak el, aki magyarországi jogszerű tartózkodását nem tudta igazolni. Néhány perccel később egy másik ellenőrzést végző járőrpár, szintén az autópályán - a Hanság pihenő szerviz útjának végén - egy újabb elhagyott, nyitott személygépjárművet talált. A járőrök megállapították, hogy az autók vezetői és utasai - a vadvédő háló alatt átbújva - az 1-es számú főút irányába elmenekültek, ezért jelentős erőkkel megkezdték a terület helikopterrel és nyomkövető kutyával történő átvizsgálását. Néhány órán belül a rendőrök a távoli erdősávban elfogtak 5 marokkói állampolgárt, akik jogszerű magyarországi tartózkodásukat igazolni nem tudták. Az igazoltatott külföldieket a megyei rendőr-főkapitányságra előállították.

 

A kutatást végző rendőrök 7 óra 20 perckor az M1-es autópálya felüljárójáról észrevették, hogy egy kisebb embercsoport halad gyalogosan Budapest irányába, illetve egy személygépjármű várakozik a leállósávban. A járőrök igazoltatták a gyalogosan közlekedő külföldi személyeket és megállapították, hogy az 5 pakisztáni állampolgár jogszerű magyarországi tartózkodását igazolni nem tudja, ezért őket elfogták és előállították a rendőr-főkapitányságra. A külföldiek elmondták, hogy a gépjármű, amiben idáig utaztak meghibásodott, ezért a sofőr elmenekült és az autót, valamint őket is otthagyta a leállósávban. A járőrök rövid idő múlva elfogták Z. P. 42 éves szerb állampolgárt, akinél megtalálták az elhagyott gépjármű indítókulcsát.

 

A rendőrök a 42 éves szerb férfit előállították a rendőr-főkapitányságra, ahol embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.