Vádemelési javaslattal zárult az embercsempész ügye

2015. 10. 10., szo - 10:08
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A román férfi a megalapozott gyanú szerint fejenként 100 euró ellenében akarta a külföldieket Németországba szállítani.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya nyomozást folytatott embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt U.C.-I. román állampolgár ellen.

 

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság járőrei 2015. szeptember 12-én 10 óra 50 perckor az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán, a 108-as kilométerszelvény közelében ellenőriztek egy tehergépkocsit és annak 48 éves vezetőjét. A rendőri intézkedés során kiderült, hogy a járműben utazik 47 – korábban tiltott határátlépést elkövetett – külföldi is. A magukat szír állampolgároknak valló illegális bevándolrókkal szemben idegenrendészeti eljárás indult.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított fejenként 100 euró ellenében akarta a külföldieket Németországba szállítani.

 

A román sofőrt a nyomozók – őrizetbe vétele mellett – embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és kezdeményezték előzetes letartóztatását, melyet a Kecskeméti Járásbíróság 2015. szeptember 15-én elrendelt.

 

A rendőrök az eljárást a napokban befejezték, a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték a Kecskeméti Járási Ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.