1 óra belül

2014. 04. 15., k - 15:38
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy órán belül elfogták azt a tettest, aki Berettyóújfaluban mobiltelefont és iratokat lopott egy tehergépkocsiból.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. április 14-én 3 óra 54 perckor egy állampolgár telefonon arról értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét, hogy Berettyóújfaluban az egyik üzem előtt parkoló tehergépkocsijából valaki ellopott egy mobiltelefont, valamint egy mappát, melyben a jármű papírjai és más iratok voltak. A rendőrök a bejelentést követően a város utcáit ellenőrizték, annak érdekében, hogy az ismeretlen tettest azonosítsák és felkutassák. A járőrök a Toldi Miklós utca és a Dózsa György utca kereszteződésénél észrevettek az egyik bokor mellett egy gyanúsan viselkedő férfit, akit intézkedés alá vontak. Az egyenruhások átvizsgálták a váncsodi lakos ruházatát, valamint megnézték a bokrot és annak környékét, ahol a földön egy ugyanolyan típusú mobiltelefont találtak, melyet nem sokkal előtte tulajdonítottak el a sértettől. A járőrök M. Dávidot elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a 21 éves férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A terhelt beismerő vallomást tett. A nyomozóhatóság munkatársai a gyanúsítottól lefoglalt telefont és az iratokat visszaadták a sértettnek.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság vele szemben – szabadlábon hagyása mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.