Ajándéknak szánta

2017. 03. 10., p - 07:40
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A püspökladányi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a fiatalkorúval szemben, aki egy állattartó telepről ellopott egy juhot.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy szerepi lakossal szemben.

A nyomozás adatai szerint 2016. december 11-én 2 óra körül a gyanúsított bement egy püspökladányi állattartó telephelyre és az egyik hodályból ellopott egy merinói juhot. A fiú az állatot egy talicskával tolta el a helyszínről. A rendőrök egy közeli utcában járőrözés közben észrevették és igazoltatták a 17 éves szerepi fiút, aki először azt mondta, hogy nemrégen vette az állatot, majd beismerte, hogy pár perccel korábban lopta. A járőrök elfogták és a Püspökladányi Rendőrkapitányságra előállították a fiatalkorút, aki gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy a juhot ajándékba szánta egy ismerősének.

A rendőrség a vele szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a járási ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.