Arcon fejelte haragosát

2014. 08. 02., szo - 08:41
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a Csongrádi Rendőrkapitányság.

A megalapozott gyanú szerint B. Krisztián az egyik csongrádi sörözőben italozott 2014. június 14-én az esti órákban. Nem sokkal zárás előtt megjelent a kocsmában egy vendég, akivel a férfi évek óta rossz viszonyban állt. A gyanúsított már a szórakozóhelyen is kötekedett a sértettel, majd - mikor az kilépett az utcára – előzetes figyelmeztetés nélkül lefejelte. A sértettnek a fejelés következtében eltört az orra.

B. Krisztián ellen súlyos testi sértés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfi kihallgatásán azt vallotta, hogy nem emlékszik a történtekre.

A Csongrádi Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.