Autó nélkül is szép az élet

2014. 07. 24., cs - 08:22
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprémi Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadóinak közreműködésével zajlott le egy autómentes közlekedést népszerűsítő rendezvény Veszprémben.

A veszprémi KRESZ parkban rendezte meg 2014. július 19-én Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a „Szociális város rehabilitáció Veszprémben” elnevezésű pályázat részeként az „Autó nélkül is szép az élet” elnevezésű programját, amelyen színes programokkal vett részt a Veszprémi Rendőrkapitányság.

Az érdeklődő gyerekek és szüleik egy speciális ügyességi pályán próbálhatták ki gyakorlati kerékpáros tudásukat, valamint KRESZ totót kitöltésével ellenőrizhették elméleti felkészültségüket a közlekedési szabályokból.

Aki elfáradt a kerékpározás közben, az megtekinthette a rendőrség által használt szolgálati felszereléseket, kényszerítő eszközöket és fegyverzetet. A felnőttek egy biztonsági öv szimulátort is kipróbálhattak, amely egy kis sebességű ütközést demonstrálva győzte meg őket a biztonsági eszköz használatának fontosságáról.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.