Az utcán garázdálkodott

2016. 04. 11., h - 09:36
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a férfit.

A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást K. Sándor debreceni lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. április 10-én 16 óra 45 perc körüli időben Debrecen, Péterfia utcában egy férfi agresszívan kezdett viselkedni, majd megfenyegetett egy nőt, akit az arcán megütött és a haját is megrángatta. A garázda férfi ezt követően az utcán tovább kiabált, megfenyegette az ott tartózkodó embereket, majd belerúgott az egyik ingatlan kapujába, aztán elindult a Hunyadi utca irányába. Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök a helyszínre mentek, ahol felvették a kapcsolatot a sértettel és az ott tartózkodókkal, amelyet követően a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 43 éves helyi lakost elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták K. Sándort, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését. A gyanúsított az eljárás során szabadlábon védekezhet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.