Balesetek az utakon, intézkedések a határon

2014. 07. 26., szo - 08:22
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három közlekedési balesetben hárman sérültek meg 2014. július 25-én Békés megyében. A határon Battonyánál visszairányítottak Romániába egy moldáv állampolgárt a határrendészek, Gyulánál pedig szabálysértési eljárást indult egy román férfivel szemben.

Békés megyében 2014. július 25-én három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Orosházán 7 óra körül két személygépkocsi, majd 11 óra 10 perc körül személygépkocsi és kerékpáros ütközött össze. A két balesetben az elsődleges információk alapján ketten szenvedtek 8 napon belül gyógyuló sérülést. Csabacsűd külterületén 17 óra 30 perc körüli időben egy kerékpáros nekiütközött egy személygépkocsinak és 8 napon túl gyógyuló csonttörést szenvedett. A balesetek körülményeit az illetékes rendőrkapitányságok vizsgálják.

 

A battonyai közúti határátkelőhelyen 2014. július 25-én 5 óra 40 perckor belépésre jelentkezett egy moldáv állampolgár. Ellenőrzésekor a határrendészek megállapították, hogy a vízumában megengedett ideig korábban már tartózkodott schengeni területen, ezért visszairányították Romániába.

 

Szabálysértési eljárás indult egy román állampolgár ellen, aki 2014. július 25-én 10 óra 30 perckor két gyermekével jelentkezett kilépésre a gyulai közúti határátkelőhelyen. Az egyik gyermek személyazonosító igazolványa közel egy éve lejárt, a másik gyermek esetében pedig az édesapa csak a kislány születési anyakönyvi kivonatát tudta átadni az ellenőrzésüket végző határrendészeknek. A 31 éves férfi ellen szabálysértési eljárást indult, ezt követően hazatérhetett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.