Balesetek Győr-Moson-Sopron megyében

2017. 07. 16., v - 05:11
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléses és hatanyagi káros közúti közlekedési baleset történt.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2017. július 15-én 13 óra 46 perckor a Győrben a Bartók Béla úton. Egy 27 éves nő személygépkocsival közlekedett az Álmos utca felől, a Szigethy Attila út irányába. Közlekedése során - eddig ismeretlen okból – a forgalomirányító fényjelző készülék tilos jelzése ellenére behajtott a Szigethy Attila út és a Bartók Béla út kereszteződésébe, ahol összeütközött egy jobbról érkező személygépkocsival. A közlekedési balesetben három fő sérült.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt 11 órakor a 83-as számú főúton, Győrszemere térségében. Egy 24 éves férfi közlekedett személygépkocsival Győrszemere felől Győr irányába. A főút 64-es kilométerszelvényénél egy jobbra ívelő útkanyarulatban - eddig tisztázatlan okból – gépjárműve felett elveszítette az uralmát, majd az árokba hajtott, ahol a személyautó a tetejére borult. A közúti közlekedési baleset során személyi sérülés nem történt.

A közúti közlekedési balesetek bekövetkezésének körülményeit a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.