Baleseti összesítő

2017. 04. 11., k - 09:14
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 3 személyi sérüléssel járó baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja annak a balesetnek a körülményeit, amelyben egy 17 éves fiú sérült meg. Egy 56 éves nő az általa vezetett személygépkocsival közlekedett 2017. április 10-én 7 óra körül Debrecenben, a Szabó Kálmán utcán, amikor az egyik kijelölt gyalogos átkelőhelynél nem biztosított elsőbbséget egy gyalogosnak, akit emiatt elütött.

Az elsődleges orvosi vélemény szerint a fiatal fiú könnyű sérülést szenvedett.

Egy 7 éves kislány 2017. április 10-én 7 óra 25 perckor Hajdúböszörményben, a Harmat utcán kerékpározott, amikor a Fürdő utca kereszteződésénél kihelyezett "Elsőbbség adás kötelező!" közúti jelzőtábla ellenére, úgy kanyarodott jobbra, hogy nem adott elsőbbséget a neki balról, egyenesen közlekedő személygépkocsinak. A gyerek összeütközött a gépjárművel és elesett. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a kislány könnyű sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Egy férfi közlekedett 2017. április 10-én 10 óra 40 perc körül az általa vezetett Nissan típusú gépjárművel a 4816-os úton Hajdúszovát felől Derecske irányába. A jármű 36 éves vezetője haladása során, későn vette észre az előtte közlekedő járműszerelvény balra kanyarodását. A konyári férfi az ütközés elkerülése érdekében gépjárművét jobbra kormányozta, így azonban az úttest jobb oldalán található árokba hajtott. A baleset következtében a gépkocsi utasa az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérüléseket szenvedett. A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a közlekedőket, hogy a hasonló balesetek elkerülése érdekében mindenki kellő körültekintéssel vezesse járművét, illetve a szülők folyamatosan hangsúlyozzák a gyermekek számára a közlekedés veszélyeit, ezért intsék őket fokozott óvatosságra.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.