Baleseti összesítő

2017. 04. 14., p - 08:40
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az alábbi személyi sérüléses balesetek helyszínén intézkedtek.

Egy nő 2017. április 13-án 6 óra 10 perc körül közlekedett gépkocsival Debrecen-Józsán, a Sillye Gábor utcával szemben lévő szervizúton, a Szentgyörgyfalvi út irányába. A sofőr a Szentgyörgyfalvi út és Sillye Gábor utca kereszteződésében az ott lévő „ Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla ellenére nem állt meg, így nekiütközött a Szentgyörgyfalvi úton közlekedő személygépkocsinak. A baleset következtében az elsődleges orvosi vélemény alapján a nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja.

Egy nő 2017. április 13-án 7 óra 40 perckor személygépkocsijával az útpadkára lehúzódva várakozott Berettyóújfaluban, a Tardy utcán. A sofőr a gépkocsi ajtaját úgy nyitotta ki, hogy nem nézett körül, így annak nekiütközött egy, az úton közlekedő kerékpáros. A nő az ütközés következtében az úttestre esett. A baleset következtében a kerékpáros nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság vizsgálja.

Egy fiú 2017. április 13-án 15 óra körül Hajdúsámsonban, az Árpád úton át akart szaladni a közlekedő járművek között, azonban egy, az adataink szerint sebességét nem megfelelően megválasztó autóbusz elütötte őt. A 10 éves gyerek a baleset következtében az orvosi vélemény szerint súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. A baleset körülményeit a Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.