Békés megyében történt

2017. 04. 28., p - 09:28
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szabálysértési őrizetbe vétel és ittas járművezetés gyanúja miatt történt rendőri intézkedés Gyulán.

Békés megyében 2017. április 27-én személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről nem érkezett bejelentés a rendőrségre.

 

A Gyulai Rendőrkapitányság 2017. április 27-én szabálysértési őrizetbe vett egy gyulai férfit, aki dél körül az egyik gyulai iskola elől elvitt egy lezárt kerékpárt. A rendőrjárőrök négy órával később, egy vendéglátóhely előtt megtalálták a biciklit. A 31 éves gyulai férfit a rendőrség a tulajdon elleni szabálysértés miatt három napon belül bíróság elé állíthatja. Korábban Eleken a tulajdonos engedélye nélkül egy segédmotoros kerékpárt is használt, ezért jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást is indított ellene a Gyulai Rendőrkapitányság.

 

Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2017. április 28-án 4 óra 30 perc körül Gyulán, a Rákóczi Ferenc utcán. Egy személygépkocsi vezetőjét állították elő. Három légalkohol eredménye lett pozitív, a rendőrök ezért a gyulai férfit a mért értéknek megfelelően közigazgatási bírság megfizetésére kötelezték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.