Bezárkózott a feleségével

2015. 10. 04., v - 05:39
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vácrátóti gyanúsítottat a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével fogták el a váci rendőrök.

A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított személyi szabadság megsértése bűntett és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. Sándor 55 éves vácrátóti lakos ellen.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. június 10-én az esti órákban egy nő tett bejelentést arról, hogy ismerősét a férje feltehetően fogva tartja a férfi vácrátóti lakásában. A helyszínre küldött őrbottyáni járőr az adatgyűjtés során megállapította, hogy az 55 éves férfi bezárkózott az ingatlanba a feleségével, miután 20 óra 40 perc körüli időben a nőt erőszakkal a házba bevitte. Ezt követően a gyanúsított a lakásban tartózkodó édesanyja előtt olyan kijelentéseket tett, hogy a nála lévő bozótvágó késsel elvágja az idős asszony és a felesége torkát is. A rendőr megpróbálta felvenni a kapcsolatot T. Sándorral, aki a házból nem jött ki, ugyanakkor közölte a járőrrel, hogy ha rendőri intézkedés történne, akkor ő annak ellen fog szegülni a nála lévő késsel. 

Tekintettel arra, hogy a beszerzett információk alapján feltételezhető volt, hogy a házban tartózkodó nő élete veszélyben van és a gyanúsított nem működött együtt a rendőrökkel, ezért a váci rendőrök az elfogására a Terrorelhárítási Központ műveleti egységét kérték fel. Miután a T. Sándorral folytatott tárgyalás nem vezetett eredményre, ezért őt hajnalban – 3 óra körüli időben – a lakásban elfogták, feleségét pedig sérülés nélkül kihozták.

A rendőrök a házban több kést találtak, lefoglaltak két bozótvágó kést és két fegyvert vagy annak utánzatát is. ezekről az eljárás során kirendelt szakértő megállapította, hogy fegyvernek minősülnek, melyek tartásához T. Sándor nem rendelkezett engedéllyel. 

Az 55 éves férfit – előállítását követően – a váci rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki aljas indokból vagy célból, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, mivel a rendelkezésre álló adatok szerint a bejelentést megelőzően Erdőkertesről autóval a vácrátóti lakcímére vitte a felségét, ahová erőszakkal és fenyegetéssel bezárta és nem engedte el. Ezt követően a gyanúsított a helyszínre érkező rendőröket is megfenyegette. T. Sándort a nyomozók őrizetbe vették, az illetékes bíróság pedig 2015. június 12-én elrendelte az előzetes letartóztatását.

Az ellene folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban lezárta, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.