Bíróság elé állítás

2017. 03. 23., cs - 09:19
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Komlón ellenőrizték a rendőrök az ittasan vezető férfit.

Járművezetés ittas állapotban vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság az ellen az 53 éves komlói férfi ellen, aki 2017. február 25-én 22 óra 30 perc körül autózott ittas állapotban. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy elfogását megelőzően egy helyi kocsmában italozott, majd gépkocsival haza indult, azonban a rendőrök néhány száz méter megtételét követően ellenőrizték.

A nyomozást a rendőrség a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal az ügyészségnek megküldte. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.