Bukósisak nélkül közlekedett

2016. 04. 17., v - 13:00
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tiszafüredi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 39 éves férfi ellen.

A Tiszafüredi járőrök 2016. április 16-án 13 óra 35 perckor Tiszaszőlős egyik utcáján ellenőriztek egy bukósisak nélküli, segédmotoros kerékpárral közlekedő helyi lakost. A rendőrök megállapították, hogy a férfi nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, valamint az alkalmazott alkoholszondás ellenőrzés pozitív értéket mutatott. Az is kiderült, hogy a segédmotoros kerékpár nem az övé, azt a tulajdonos tudta nélkül használta. A járőrök a férfit előállították a Tiszafüredi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, a járművet pedig lefoglalták, majd visszaadták jogos tulajdonosának.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.