Csalók a vonal végén

2014. 10. 07., k - 10:38
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békés megyében több olyan bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy telefonon bejelentkező, magukat a hívott fél rokonainak kiadó ismeretlenek megtévesztettek, megkárosítottak idős embereket.

Békés megyében az elmúlt hetekben több, azonos módszerrel elkövetett csalásról érkezett bejelentés a rendőrségre. Jóindulatú, gyanútlan időseket károsítottak meg egyelőre ismeretlen tettesek. Vezetékes számon hívták fel a sértetteket és a hívott fél gyermekének, illetve unokájának mondták magukat. Előadták, hogy nagy bajban vannak, sürgősen pénzre van szükségük. Meglátogatni azonban nem tudják az idős szülőt, nagyszülőt, mert messze vannak, más településen tartózkodnak. A pénzért egy megbízható ismerősüket küldik el. Voltak esetek, amikor a telefonon felkeresett idősek találkoztak az idegennel és pénzt is adtak nekik.  Békés megyében a Békéscsabai Rendőrkapitányság és a Szarvasi Rendőrkapitányság is kapott ilyen módszerrel elkövetett csalásról bejelentést. A Gyulai Rendőrkapitányság két olyan ügyet vizsgál, amikor a hívást követően az idősek azonnal felvették a kapcsolatot rokonaikkal. Így még a pénz átadása előtt kiderült, hogy valaki megpróbálta megtéveszteni a bejelentőket. A nyomozók dolgoznak a telefonálók azonosításán, keresik a bűncselekmények elkövetőjét, elkövetőit. A rendőrség a történtek kapcsán kér mindenkit, hogy ha lakásán, vagy mobiltelefonon ilyen történettel hívják fel, értesítse a családtagjait. Az idős szülők, nagyszülők figyelmét a fiatalabb rokonok hívják fel arra, hogy ne menjenek el egyedül olyan találkozóra, ahol idegenek várják őket és ne adjanak pénzt ismeretleneknek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.